Környezettudatos menstruáció a Covid alatt

Eltelt egy év, megint március van, itt a tavasz és azon kapom magam, hogy már egy éve élünk a vírus árnyékában…Sőt, közben az is eszembe jutott, hogy te jó isten, hiszen én a Covid alatt indítottam el a vállalkozásomat! Ha ezt előre tudom, biztosan még nehezebben mertem volna belevágni…

Az utóbbi időszak igen nehéz lehetett számotokra is. A bezártság új élethelyzetet teremtett, amihez még egy év eltelte után se nagyon lehet hozzászokni… Ebbe az új környezetbe illeszkedett bele az én kis szerelem vállalkozásom is. Hol tudatosan, hol tudat alatt, alakítottam ki a termékpalettámat és alkottam meg azokat a termékeket, amikbe a szívem-lelkem bele tudom adni.

A környezettudatosság mindig is kulcsfontosságú volt számomra és egyet jelentett azzal, hogy természetes alapanyagokból szeretnék újrahasználható és tartós, az életminőségünkön és egészségünkön javító termékeket készíteni.

Photo by Mel Poole on Unsplash

Amint megláttam a mosható betét ötletét (igen, bevallom, nem én találtam fel a spanyol viaszt 😊), rögtön tudtam, hogy magamnak biztosan csinálok! Hihetetlen, de azóta már majdnem 1000 nőnek készítettem belőlük és folyamatosan, egyre többen kerestek meg, hogy szeretnétek kipróbálni!

A Covid helyzetben legalább ennyi pozitívum van, hogy az amúgy régóta halogatott újításokat az életmódunkban most volt idő és lehetőség bevezetni…sokan elkezdtek sétálni, pusztán a séta kedvéért, sportolni, kenyeret sütni, társasjátékozni, és igen, mosható betétet használni. Azt gondolom, sokak számára abszolút a megváltást jelentették!

Azon túl, hogy mennyivel környezetbarátabb, természetesebb és egészségesebb viselet, mint a műanyag társaik, bármikor elérhető, hiszen ott van a fiókodban 😊 Nem kapod magad azon, hogy jaj istenem megint elfogytak, mehetek értük a drogériába (de majd csak délután, az én idősávomban...).

 

 

Ez alatt a majdnem egy év alatt rengeteg visszajelzést kaptam tőletek, hogy mennyire szeretitek használni az általam készített mosibetéteket. Külön-külön beszélgetve Veletek arra jutottam, hogy először Ti is az otthon biztonságában szeretitek kipróbálni őket, hogy lássátok hogyan működik, mennyi vért vesz fel, hogyan tudjátok tisztítani, hány darab és milyen méret kell belőle stb. (Erről amúgy írtam egy másik blog bejegyzést is, amit IDE kattintva olvashattok).

Eleinte én is így kezdtem a váltást és szerintem a vírus miatti bezártság sokatoknak lehetőségként lebegett a szeme előtt, hogy rászánja magát erre a lépésre.

Itt szeretném MEGKÖSZÖNNI mindazoknak a bizalmat, akik bele mertek vágni! Rengetegen közületek már nagy részben vagy teljesen egészében kiváltották az eldobható menstruációs termékeket az újrahasználhatóakra és ezáltal egyáltalán nem vagy alig termeltek szemetet! Gondoltátok volna ezt egy éve ilyenkor? 😊 Szívből gratulálok Nektek, legyetek büszkék magatokra!!!

Photo by Tim Marshall on Unsplash

 

 

Akik pedig még gondolkoznak, hogy váltsanak-e, használják ki a fennálló helyzetet és vágjanak bele fokozatosan :) Én azt mondom, egy próbát megér :)

Én személy szerint már alig várom, hogy újra találkozhassak veletek személyesen is a vásárokon és beszélgethessünk ezekről a témákról!

Természetesen addig is megtaláltok, csak vírtuálisan, emailben, Instagramon, Facebookon, szóval ha bármi kérdésetek lenne, írjatok bátran! 😊

Orsi

Kattints és írj Nekem ITT!

 


Korábbi bejegyzés Új bejegyzés


Komment

A kommenteket megjelenés előtt jóváhagyjuk.